EVO asztalitenisz
EVO ASZTALITENISZ KLUBZALAEGERSZEG

Újra asztalitenisz versenyt rendeztek Zalaegerszegen

Hosszú idő után újra ping-pong labdák pattogásától volt hangos a megyeszékhelyi Landorhegyi Iskola tornaterme, ahol az elmúlt évben alakult klubunk, az EVO Komplex Asztalitenisz Egyesület megyei tornát rendezett. Az EVO Komplex Matolcsi-Steiner emlékverseny megnyitóján Mátai Ferenc iskolaigazgató házigazdaként köszöntötte az egybegyűlteket és örömét fejezte ki, hogy újra helyt adhattak ennek a majdnem feledésbe veszett sportnak.  Vígh László országgyűlési képviselő nyitotta meg a rendezvényt, majd Pais László az egykori Zalavíz Asztalitenisz Egyesület szakosztály vezetője beszélt az emléktorna két névadójáról, Matolcsi Józsefről és Steiner Zoltánról, kiemelve a sportágér végzett munkájukat és elhivatottságukat. A tornán jelen voltak az említett urak hozzátartozói, akik örültek, hogy újra Zalaegerszegen emlékezhetnek szeretteikről. 

A versenyen 42 induló, 8 asztalon küzdött az első helyekért az egyéni versenyben, külön NB II és NB III- Megyei kategóriákra bontva. emellett rendhagyó módon páros versenyt is szerveztek, ahol alkalmilag álltak össze a párosok. Stanka László a rendező egyesület elnöke elmondta, hogy a sportbarátságok erősítése és a megyeszékhelyi asztalitenisz élet fellendítése volt a céljuk a torna szervezésével. 

2017. november 23. EVO

PARTNEREINK

Federal Hungary
Zalaegerszeg
Zalaco
Sprint
Záév